Zarathusztra visszatér

fáradtan vánszorgott az öreg és szája száraz szélén

kicsordult nyála minden kifőzdénél amint remegve

szimatolt bele a sülő hús szaga által megterhelt légbe

de mindannyiszor fáradtan legyintett s elindult görbe

botjára támaszkodva lábát nehézkesen emelgette az út

mindig hosszú mondta csak úgy maga elé szeme pedig

csodálatos szeme ragyogott habár nem látták már

régóta nem néztek egymás szemébe a síkság lakói

néhol kölykök szaladták rikoltozva körbe és a kutyák

mindig megugatták vagy inkább keservesen vonítottak

ők még valamit tudtak amit az emberek nem a falvak

s a városok zavarták sosem bírta az emberszagot

ki nem állhatta a ricsajozó csürhét hiúság vásárát dőre

szabadosság tombolását kemény szavakat motyogott

bozontos szakállába fennhangon rég nem szónokolt

tudta már nincs kinek majd pont ezeknek fárasztom

magam s a nyelvem de nemsokára eljön az én időm

mikor ostobaságtok szennyes áradatát fékezni kelletik

mert a gonoszság túl nem árad az erényen csordultig

nem telhet a pohár és szívetek egyszer tiszta lesz

majd csak akkor lészen szavamnak foganatja ha apad

folyója a bűnnek sötét gyalázatnak medre kiszárad

mondta magának mintegy de már többen hallották

odafüleltek arra mit mond a bolond öreg és nem mind

nevettek rohanás közben rágondoltak s a mondottak

megragadtak a fejekben itt-ott tanyát ütöttek szállásra

leltek az emberek agyában az öreg pedig haladt előre

az útján ment rendíthetetlenül esőben napsütésben

messze hatolt már a síkság közepébe hol tündökölt

a város zajlott az élet gazdag paloták pompáztak és

bádogviskókban dideregtek a nyomorultak ahol a bűn

gőgösen röhögött szembe a reszketőn gyáva erénnyel

vén hippy kiabálták honnan kászálódtál elő lejárt a

csomagolásod avas vagy te is már akárcsak eszméid

büdös vén ember azt ne gondold szelíd jó illatú

papjainkat majd lekörözöd hiába locsogsz elaggott

tetűfészek útról ami meredeken visz és az élet vizéről

ha megtaláltad miért így csavarogsz a nagyvilágban

nem válaszolt nem indult fel az üvöltő röhögéstől

aztán a csúfolódók megunták s elkullogtak sötét éj volt

hideg holdfény és vibráló reklámok alatt az öreg

felmagasodott szakálla hófehér lett szeme szikrázott

döbbenten és meghatódva néztek fel rá a hajléktalanok

mindig tudtuk hogy eljössz világ királya s megváltasz

minket bűnösöket nem hozzátok jöttem marhák

mások bűne ami engem aggaszt de már vitték kísérték

sodorták magukkal egyre többen lettek aztán végül

tömeggé duzzadtak elfolyták a bulvárokat a kormány

szükségállapotot rendelt el aztán még az éjjel gyorsan

lemondott az egész ország kavargott lázadt az agg

próféta fejét csóválva állt odébb és tanítványok hada

sereglett utána ezrek kísérték el következő útján