fáradtan
vánszorgott az öreg és szája száraz szélén
kicsordult
nyála minden kifőzdénél amint remegve
szimatolt
bele a sülő hús szaga által megterhelt légbe
de
mindannyiszor fáradtan legyintett s elindult görbe
botjára
támaszkodva lábát nehézkesen emelgette az út
mindig
hosszú mondta csak úgy maga elé szeme pedig
csodálatos
szeme ragyogott habár nem látták már
régóta
nem néztek egymás szemébe a síkság lakói
néhol
kölykök szaladták rikoltozva körbe és a kutyák
mindig
megugatták vagy inkább keservesen vonítottak
ők még
valamit tudtak amit az emberek nem a falvak
s a
városok zavarták sosem bírta az emberszagot
ki nem
állhatta a ricsajozó csürhét hiúság vásárát dőre
szabadosság
tombolását kemény szavakat motyogott
bozontos
szakállába fennhangon rég nem szónokolt
tudta
már nincs kinek majd pont ezeknek fárasztom
magam s
a nyelvem de nemsokára eljön az én időm
mikor
ostobaságtok szennyes áradatát fékezni kelletik
mert a
gonoszság túl nem árad az erényen csordultig
nem
telhet a pohár és szívetek egyszer tiszta lesz
majd
csak akkor lészen szavamnak foganatja ha apad
folyója
a bűnnek sötét gyalázatnak medre kiszárad
mondta
magának mintegy de már többen hallották
odafüleltek
arra mit mond a bolond öreg és nem mind
nevettek
rohanás közben rágondoltak s a mondottak
megragadtak
a fejekben itt-ott tanyát ütöttek szállásra
leltek
az emberek agyában az öreg pedig haladt előre
az útján
ment rendíthetetlenül esőben napsütésben
messze
hatolt már a síkság közepébe hol tündökölt
a város
zajlott az élet gazdag paloták pompáztak és
bádogviskókban
dideregtek a nyomorultak ahol a bűn
gőgösen
röhögött szembe a reszketőn gyáva erénnyel
vén
hippy kiabálták honnan kászálódtál elő lejárt a
csomagolásod
avas vagy te is már akárcsak eszméid
büdös
vén ember azt ne gondold szelíd jó illatú
papjainkat
majd lekörözöd hiába locsogsz elaggott
tetűfészek
útról ami meredeken visz és az élet vizéről
ha
megtaláltad miért így csavarogsz a nagyvilágban
nem
válaszolt nem indult fel az üvöltő röhögéstől
aztán a
csúfolódók megunták s elkullogtak sötét éj volt
hideg
holdfény és vibráló reklámok alatt az öreg
felmagasodott
szakálla hófehér lett szeme szikrázott
döbbenten
és meghatódva néztek fel rá a hajléktalanok
mindig
tudtuk hogy eljössz világ királya s megváltasz
minket
bűnösöket nem hozzátok jöttem marhák
mások
bűne ami engem aggaszt de már vitték kísérték
sodorták
magukkal egyre többen lettek aztán végül
tömeggé
duzzadtak elfolyták a bulvárokat a kormány
szükségállapotot
rendelt el aztán még az éjjel gyorsan
lemondott
az egész ország kavargott lázadt az agg
próféta
fejét csóválva állt odébb és tanítványok hada
sereglett
utána ezrek kísérték el következő útján
